Trónbeszéd
A trónbeszéd egyes [1] alkotmányos monarchiában az uralkodó által a törvényhozás tagjaihoz – szokás szerint – az országgyűlés megnyitásakor és berekesztésekor intézett beszéd.
Magyarországon
A Magyar Királyságban az országgyűlés két háza együttesen jelent meg a király előtt. A megnyitó trónbeszéd a törvényhozás által végzendő munka tervezetét adja elő röviden, a berekesztéskor pedig visszapillant az országgyűlés tevékenységére. A trónbeszéd ezen felül az általános politikai helyzettel, az államot érdeklő egyéb fontos kérdésekkel, valamint a külpolitikai viszonyokkal is foglalkozott.
A trónbeszédre mindkét ház külön-külön küldhetett válaszfeliratot. [2]
Külföldön
Az Egyesült Királyságban
Bár a néhai uralkodó, II. Erzsébet, évente megjelent a parlamentben, hogy trónbeszédével megnyissa a brit törvényhozás ülésszakát, trónbeszédét[3] nem saját nevében, hanem a mindenkori kormány nevében mondta el. Ettől csak egészen kivételesen tért el, mint pl. 1995-ben, amikor a második világháború befejezésének 50. évfordulóján saját nevében beszélt.[4]
Hollandiában
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében! |
Norvégiában
Források
- Révai Nagy Lexikona, 18. kötet: Tarján-Vár (1925) 496. old.
- Uj Lexikon 6. REB-ZSÜR (Budapest, 1936) 3744. old.
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek
Outlawries Bill
További információk
- nepszava.hu (2016)
- Mária Terézia trónbeszéde