Tamás Dezső

Tamás Dezső
Született1901. május 16.
Alsóbarbatyeniszkrony
Elhunyt1958. szeptember 1. (57 évesen)
Temesvár
Állampolgárságaromán
Foglalkozásahivatalnok
Sablon • Wikidata • Segítség

Tamás Dezső (Alsóbarbatyeniszkrony, 1901. május 16.Temesvár, 1958. szeptember 1.) tisztviselő, akit a Szoboszlay Aladár vezette összeesküvésben való részvételéért kivégeztek.

Élete

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Részvétele a Szoboszlay-féle összeesküvésben

1956 januárjában kapcsolódott be az ellenállási mozgalomba, testvéröccse, Tamás Imre révén. Tamás Dezső is támogatta a demokratikus rendszer visszaállításának tervét. Nős volt, két gyermek édesapja, Csíksomlyón lakott és az ottani pénzügyigazgatóságnál dolgozott.

Az első, augusztusi államcsínykísérlet idején az ő feladata lett volna Brassóban kirobbantani a fegyveres felkelést, és a brassói munkásokkal Bukarestbe kellett volna utaznia, ahol részt kellett volna vegyen a rádió és egyéb kulcsépületek elfoglalásában. A rossz szervezés miatt azonban nem került sor erre. A következő államcsínykísérlet idejét októberre tették, azonban most sem került sor a fegyveres felkelés kirobbantására. Időközben a Securitate felgöngyölítette a szervezkedést és 1957. november 24-én letartóztatták. Eredetileg 21. rendű vádlott volt, de mivel a Securitate alapos házkutatást tartott Tamásék lakásán és egy pisztolyra, valamint egy levente puskára bukkant, 5. rendű vádlott lett.

A kolozsvári Harmadik Hadtest hadbírósága Macskási Pál elnökletével 1958. május 30-án golyó általi halálra és teljes vagyonelkobzására ítélte hazaárulás vádjával. Az ítéletet szeptember 1-jén hajtották végre a Securitate temesvári börtönében.

Források

  • Tófalvi Zoltán: A Szoboszlai-per (I. rész) Archiválva 2016. március 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, Székelyföld, X. évfolyam 8. szám, 2006. augusztus
Sablon:Az 1956 utáni megtorlásban kivégzett román állampolgárok listája
  • m
  • v
  • sz
Az 1956 utáni megtorlásban kivégzett román állampolgárok
Alexandru Fîntînaru · Ábrahám Árpád · Balogh Albert  · Dârlea Nagy József  · Hollós István · Huszár József · Kónya István · Lukács István · Orbán István · Orbán Károly · Sass Kálmán · Szígyártó Domokos · Szoboszlay Aladár · Tamás Dezső · Tamás Imre · Teodor Mărgineanu
  • Erdély Erdély-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap