Sáfrán Györgyi

Sáfrán Györgyi
Született1911. március 8.
Bácsbokod
Elhunyt1985. február 22. (73 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásairodalomtörténész,
pedagógiai író,
könyvtáros
Sablon • Wikidata • Segítség

Sáfrán Györgyi (Bácsbokod, 1911. március 8. – Budapest, 1985. február 22.) irodalomtörténész, pedagógiai író, könyvtáros, a magyarországi nőnevelés és Arany János munkásságának jelentős kutatója.

Életpályája

Tanári diplomát és doktori oklevelet szerzett a szegedi tudományegyetemen. Előbb Szegeden (1943 és 1946 között), majd 1946 és 1948 között Budapesten kollégiumi igazgatóként dolgozott. 1948-tól húsz évvel későbbi nyugdíjba vonulásáig a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában dolgozott mint tudományos főmunkatárs. Nyugdíjasként mintegy másfél évtizedig végzett kisegítő munkát a kézirattárban.

Tudományos munkássága

Elsősorban Arany János életművét (beleértve levelezését), valamint a hazai nőnevelés, a leányiskolák történetét kutatta és dolgozta fel. Az MTAK kézirattárában ő tett hozzáférhetővé számos dokumentumot a kutatás számára. Részt vett Kosztolányi Dezső, Kosztolányi Dezsőné és Hitel Dénes, a nagy Kosztolányi-rajongó hagyatékának feldolgozásában is.

Művei

  • Zirzen Janka és az egységes magyar nőnevelés kezdete (Szeged, 1942)
  • Arany János és Rozvány Erzsébet (Budapest, 1960)
  • Teleki Blanka és köre (Budapest, 1963; Bukarest, 1979)
  • Romain Rolland levelei Czeke Mariannehoz a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (Budapest, 1966)
  • Kosztolányi Dezső hagyatéka. Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona hagyatéka. Hitel Dénes gyűjteménye (Budapest, 1978)
  • Arany János-gyűjtemény. Petőfi Sándor - Szendrey Júlia kéziratok (Budapest, 1982)
  • Történeti kutatások Kufsteinben (Budapest, 1984)
  • Arany János akadémiai kézirataiból (Budapest, 1985)

Források

  • Fráter Jánosné: A Magyar Tudományos Akadémia könyvtárosai 1831–1949. Budapest, 1987, MTA Könyvtára.
  • Magyar életrajzi lexikon 1900–1990. Főszerk.: Kenyeres Ágnes. Budapest, 2001, Arcanum.
Nemzetközi katalógusok
  • WorldCat: E39PBJtRPDQ4MTM8J4CFrG4yVC
  • VIAF: 30582747
  • OSZK: 000000011805
  • NEKTÁR: 173137
  • PIM: PIM69335
  • LCCN: n84013302
  • ISNI: 0000 0001 0884 3350
  • GND: 128230894
  • SUDOC: 135833264
  • NKCS: jx20100823028
  • BNF: cb126871979
  • irodalom Irodalomportál
  • történelem Történelemportál