RAM terv
A RAM terv, amely RAM hadművelet (Operacija RAM), Gát terv (Brana Plan), illetve Sánc-91 (Bedem-91) néven is ismert, egy katonai terv volt, amelyet 1990 folyamán dolgoztak ki, és 1991 augusztusában Belgrádban, egy katonai stratégiai értekezleten véglegesítette a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) magas rangú szerb tisztjeiből és a JNA Pszichológiai Műveleti Osztályának szakértőiből álló csoport. Célja a Szerbián kívüli szerbek megszervezése, a Szerb Demokrata Pártok (SDS) feletti ellenőrzés megszilárdítása, valamint fegyverek és lőszerek előkészítése volt egy olyan ország létrehozása érdekében, ahol minden szerbek által lakott terület egy államban egyesülne. A terv végrehajtásával a titkos ügynökökből és katonatisztekből álló külön csoportot bízták meg. Ezek az emberek a délszláv háború során számos akciót hajtottak végre, amelyeket később etnikai tisztogatásnak, megsemmisítésnek és népirtásnak neveztek.
Tervezés
A RAM (szó szerint "keret") tervet 1990 folyamán dolgozták ki.[1] 1991 augusztusában, Belgrádban, a szerbiai katonai stratégiai értekezleten véglegesítette a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) szerb tiszteinek egy csoportja, köztük Blagoje Adžić tábornok, Milan Gvero vezérőrnagy, Čedo Knežević őrnagy, Radenko Radinović alezredes és Aleksandar Vasiljević tábornok[2] és a JNA Pszichológiai Műveletek Osztályának szakértői.[3] Ugyanebben a hónapban találkozott Slobodan Milošević szerb elnök és Radovan Karadžić, hogy megvitassák, mikor támadják meg Bosznia-Hercegovinát, és Karadžićcsal közölték, hogy hamarosan megérkezik a fegyverszállítmány Nikola Uzelac tábornoktól, Banja Luka JNA parancsnokától.[4] A beszélgetés során Milošević megemlítette a RAM-ot, és megkérdezte Karadžićtól: „Tudod, mi az a RAM?”, amire Karadžić pozitívan reagált. Milošević és Karadžić rendszeresen tartották a kapcsolatot telefonon.[5]
1991 szeptemberében Ante Marković jugoszláv miniszterelnök kiszivárogtatta a RAM terv létezését, melynek részleteit a „Vreme” nevű belgrádi hetilapban tették közzé.[6] Ebben Marković elárulta, hogy „a [kapcsolati] vonal egyértelműen kiépült [a szerb kormány, a hadsereg és a bosznia-hercegovinai szerb politikusok között]. Tudom, mert hallottam, hogy Milošević parancsot adott Karadžićnak, hogy lépjen kapcsolatba Uzelac tábornokkal, és a katonai hierarchia ülésének döntései alapján utasítsa, hogy osszon szét fegyvereket, továbbá fegyverezze fel a krajinai és a boszniai területvédelmi erőket, melyeket a RAM-terv megvalósítására kell felhasználni.”[7] Azzal vádolta a JNA-t, hogy „közvetlenül az egyik oldal szolgálatába állította magát”[8] és követelte Veljko Kadijević és Adžić jugoszláv védelmi miniszter lemondását, azt állítva, hogy ők ketten „a saját háborújukat vívják Horvátországban”, és 1991. márciusi moszkvai látogatásuk során titkos fegyverüzletet kötve a Szovjetunió konzervatív katonai vezetőivel megszervezték a háborút. Marković arra kérte Kadijevićet, hogy kommentálja a RAM-tervet.[9] A kiszivárgott hangszalag átirata így szólt:[7]
„Milošević: Menj Uzelachoz, ő majd mindent elmond. Ha bármilyen problémád van, hívjál. Karadžić: Problémák vannak Kupresben. Az ottani szerbek egy része meglehetősen engedetlen. Milošević: Ezt meg tudjuk oldani. Csak hívd fel Uzelacot. Ne aggódj, mindened meglesz. Mi vagyunk a legerősebbek. Karadžić: Igen, igen. Milošević: Ne aggódj. Amíg a hadsereg van, senki sem érhet hozzánk. ... Ne aggódj Hercegovina miatt, Momir [Bulatović, Montenegró elnöke] azt mondta embereinek: „Aki nem áll készen meghalni Boszniában, lépjen előre öt lépést.” Senki sem jelentkezett. Karadžić: Ez jó... De mi lesz a bombázással? Milošević: A mai nap nem jó a légierő számára. Az Európai Közösség ülésezik.” | |
A „Vreme” arról számolt be, hogy a boszniai szerb autonómianyilatkozatok mellett már 1990-ben és 1991-ben is tettek erőfeszítéseket a bosznia-hercegovinai szerb falvak és városok felfegyverzésére. Részletesen ismertette a fegyverek eredetét és a JNA érintettségét az ügyben.[8] Milošević perének tárgyalása során a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék előtt egy 1991. július 8-án felvett kazettát játszottak le, amelyen ez volt hallható:[10]
„Milošević: Stratégiai jelentőségű a RAM jövője, tudod mi az a RAM? Karadžić: Igen, mindent tudok, mindent tudok. Milošević: A banja lukai csoport készen áll és mozgósítva van. Karadžić: Jó. Milošević: Tehát egy, bizonyos lehetsz, hogy készen áll és mobilizált, tehát nem lesznek problémák. És kettő, hogy a megállapodásra hivatkozva egy óra múlva jelentkezel Uzelacnál.” | |
Milošević később azt állította, hogy a RAM egy kódnév, amely a biztonságos kommunikációra való átállást jelezte, és nem haditerv volt, és később sem történt ilyen váltás[11], amelynek okát Milošević nem magyarázta meg.[10] Davor Marijan horvát történész ezt követően úgy fogalmazott, hogy a RAM terv állításai közvetett bizonyítékokon alapulnak, és azt mondta, hogy nincs konkrét bizonyíték a terv létezésére.[12]
Az 1991. szeptemberi kiszivárogtatás megriasztotta a boszniai kormányt, amely a függetlenség október 15-i kikiáltása mellett döntött. Abban az időben a horvátországi háború már javában zajlott, és a boszniai szerbek fellépései a horvátországi szerbekét tükrözték.[6] 1991 decemberében, tiltakozva a jugoszláv költségvetés katonai kiadásokra való túlzott felhasználása ellen, amelyet 86 százalékban erre fordítottak, Ante Marković lemondott.[13]
A terv
„A terv lényege egy Nagy-Szerbia létrehozása volt. A RAM a Verőce-Károlyváros-Karlobag vonalat követi, amit a későbbiekben a JNA, a Jugoszláv Néphadsereg Szlovéniából és részben Horvátországból ezekre a pozíciókra való kivonásáról szóló döntéssel a valóságban is megerősítettünk."
A terv célja a Szerbián kívüli szerbek megszervezése, a volt jugoszláv tagköztársaságokban működő Szerb Demokrata Pártok (SDS) feletti ellenőrzés megszilárdítása, valamint fegyverek és lőszerek előkészítése[1] annak érdekében, hogy olyan országot hozzanak létre, ahol „minden szerb a területeivel együtt élne ugyanabban az államban.”[6] Tervükben a tisztek leírták, hogyan kell a tüzérséget, a lőszert, más katonai felszereléseket a stratégiai fontosságú helyeken tárolni Horvátországban, majd Bosznia-Hercegovinában. A titkosrendőrséget a helyi szerbek felfegyverzésére és kiképzésére használnák fel, hogy „árnyék” rendőri erőket és félkatonai egységeket hozzanak létre a Horvátországi Krajina területén és Bosznia-Hercegovinában.[15] Ezeknek a szervezett és felfegyverzett boszniai szerb félkatonai erőknek kellett megalakítaniuk a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság hadseregét (VRS).[16]
A terv célja a szerbek Szerbián kívüli megszervezése, a Szerb Demokrata Pártok (SDS) feletti ellenőrzés megszilárdítása, valamint fegyverek és lőszerek előkészítése[1] egy olyan ország létrehozása érdekében, ahol „minden szerb a maga területeivel együtt élne egy államban. "[6] A tisztek tervükben leírták, hogyan tárolják a tüzérségi eszközöket, lőszert és egyéb katonai felszereléseket stratégiai fontosságú helyeken Horvátországban, majd Bosznia-Hercegovinában. A titkosrendőrséget a helyi szerbek felfegyverzésére és kiképzésére használnák fel, hogy „árnyék” rendőri erőket és félkatonai egységeket hozzanak létre a horvátországi Krajinában és Bosznia-Hercegovinában.[17] Ezek a szervezett és felfegyverzett boszniai szerb félkatonai erők megalakították a Boszniai Szerb Köztársaság hadseregét (VRS).[16]
A terv végrehajtása során konszenzus alakult ki arról, hogy a parancsnoki lánc a lehető legkorlátozottabb legyen, és inkább hasonlítson egy szűk körű társasághoz.[18] A kiválasztott tábornokokból létrehoztak egy informális csoportot, amely katonai kapcsolati vonalként vált ismertté.[1] Az élére Jovica Stanišić került, „etnikai tisztogatás minisztere” pedig Kertész Mihály (Kertes Mihalj) volt.[19] Elhatározták, hogy a csoportot Željko Ražnatović (Arkan) ezredes irányítja majd, és Ratko Mladić és Andrija Biorčević tábornokok[20] koordinálják majd olyan „autonóm” csoportokat, mint Vojislav Šešelj Fehér Sasai és Arkan Szerb Önkéntes Gárdája (SDG).[18] Kutatásuk kimutatta, hogy a bosnyákok (bosnyák muzulmánok) „morálját, harci vágyát és akaratát könnyebben le lehet törni, ha nőket, különösen kiskorúakat, sőt gyerekeket erőszakolnak meg, és ha vallási létesítményeikben gyilkolják meg a muzulmán nemzetiségűeket”.[3] A jegyzőkönyv szerint a RAM-terv egy változata arra a következtetésre jutott, hogy:[18]
„A muszlim közösségek viselkedésének elemzése azt mutatja, hogy csoportjaik morálja, akarata és harciassága csak akkor csorbulhat, ha cselekvésünket arra a pontra irányítjuk, ahol a vallási és társadalmi struktúra a legsérülékenyebb. Utalunk a nőkre, különösen a serdülőkre és a gyerekekre. E társadalmi szereplők döntő beavatkozása zűrzavart szítana [...], ami mindenekelőtt félelmet, majd pánikot kelt, és a háborús tevékenységgel érintett területekről való kivonuláshoz vezetne. Ebben az esetben a pánik fokozása érdekében a jól szervezett, erőteljes akcióinkat széles propagandakampánnyal kell kiegészítenünk. Megállapítottuk, hogy a határozott beavatkozások és a jól megtervezett tájékoztató kampány összehangolása számos közösség spontán menekülését válthatja ki.” | |
Vladimir Srebrov politikus, aki Karadžićcsal együtt alapította meg az SDS-t, 1992-ben elolvasta a RAM-tervet[21] és azt állítja, hogy a tisztek nagy etnikai tisztogatási kampányt indítottak „Bosznia gazdasági elpusztítására és a muszlim nép teljes kiirtására”.[17] Kifejtette, hogy:[22]
„A tervet az 1980-as években a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) vezérkara dolgozta ki. Bosznia két érdekszférára való felosztását irányozta elő, ami Nagy-Szerbia és Nagy-Horvátország létrehozásához vezetett volna. A muzulmánokat végső megoldásnak vetették volna alá: több mint 50%-ukat megölték volna, kisebb részüket az ortodox vallásra térítették volna, míg kisebb részüket - természetesen a pénzeseket - egy úgynevezett „török folyosón” hagyták volna Törökországba távozni. A cél az volt, hogy Bosznia-Hercegovinát teljesen megtisztítsák a muszlim nemzettől, és a Vrbas folyó mentén megosszák az országot. Bosznia neve is eltűnt volna. Ez volt a „Boszniai Szerb Köztársaság” létrehozásának célja.” | |
Amikor megpróbálta könyörögni a szerb nacionalistáktól, hogy ne kövessék a tervet, bebörtönözték és a szerb milíciák megkínozták.[21]
Végrehajtás
„A boszniai szerbek is részt vettek, de a legjobb harci egységek Szerbiából érkeztek. Ezek vörössapkás különleges rendőrkommandósok voltak. A Szerb Titkosszolgálattól jöttek. Az én erőim is részt vettek, ahogy mások. Nagyon alaposan megterveztük a műveletet, és minden pontosan a terv szerint zajlott.”
1990-ben és 1991-ben a horvátországi és a bosznia-hercegovinai szerbek számos „szerb autonóm területet” kiáltottak ki azzal a szándékkal, hogy később egy Nagy-Szerbia létrehozása érdekében egyesítsék őket.[23] 1990-ben a boszniai területvédelmet leszerelték, a nagyobb városok bekerítésére tüzérséget helyeztek el, és számos fegyvergyárat áthelyeztek Bosznia-Hercegovinából Szerbiába.[5] A JNA már 1990 szeptemberében vagy októberében megkezdte a boszniai szerbek felfegyverzését és milíciákba szervezését. 1991 márciusáig a JNA becslések szerint szerb félkatonai szervezeteknek 51 900 és az SDS-nek pedig 23 298 lőfegyvert lőfegyvert osztott szét.[4] A hadművelet eredményeként a horvát és boszniai szerbek 1991 nyarára „jól felfegyverkeztek”.[24] Noel Malcolm történész szerint „Karadžić és pártja lépései – az „autonóm régiók kikiáltása”, a szerb lakosság felfegyverzése, kisebb helyi incidensek, a folyamatos propaganda, a szövetségi hadsereg „védelmének” kérése – pontosan megegyeztek azzal, amit Horvátországban is végrehajtottak. Kevés megfigyelő kételkedhetett abban, hogy itt egyetlen terv működik.”[6] Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Szakértői Bizottsága (UNCoE) vizsgálata szerint:[25]
„Először is, a boszniai szerb félkatonai erők, gyakran a JNA segítségével, átvették az irányítást a terület felett. Sok esetben felszólítják a szerbiai lakosokat, hogy hagyják el a területet az erőszak kezdete előtt. A nem szerb lakosok otthonait megsemmisítik, a kulturális és vallási emlékeket, különösen a templomokat és a mecseteket pedig elpusztítják. Másodszor, a terület félkatonai erők ellenőrzése alá esik, akik véletlenszerű gyilkosságokkal, nemi erőszakkal és fosztogatással terrorizálják a nem szerb lakosokat. Harmadszor, a lefoglalt területet a helyi szerb hatóságok igazgatják, gyakran félkatonai csoportokkal együtt. Ebben a szakaszban a nem szerb lakosokat fogva tartják, megverik, és néha börtöntáborokba szállítják, ahol további visszaélések, köztük tömeggyilkosságok történtek. A nem szerb lakosokat gyakran elbocsátják munkahelyükről, vagyonukat pedig elkobozzák. Sokuk kénytelen aláírni az otthonához való jogairól lemondó dokumentumokat, mielőtt az ország más területeire deportálták.” | |
Az Arkan által Miloševićnek, Mladićnak és Adžićnak küldött jelentések azt állítják, hogy a terv halad, és megjegyzik, hogy a bosznia-hercegovinai bosnyák lakosság elleni pszichológiai támadás hatékony volt, és folytatni kell.[26] A humanitárius szervezetek, köztük az Egyesült Nemzetek Szervezete és a Human Rights Watch által megszerzett bizonyítékok megerősítették, hogy nemi erőszak politikáját is megszervezték és végrehajtották. Megállapításaik szerint „a nemi erőszaktáborok felállítása, tervezése és koordinálása a szerb kormány és a katonai erők szisztematikus politikája volt, azzal a kifejezett szándékkal, hogy egy etnikailag tiszta államot hozzanak létre”. Az ENSZ Tanácsa arra a következtetésre jutott, hogy „az etnikai tisztogatást, a szexuális zaklatást és a nemi erőszakot egyes felek olyan szisztematikusan hajtották végre, hogy az erősen egy politika termékének tűnik”. A tanács egy nyomonkövetési jelentésben kijelentette, hogy „meg van győződve arról, hogy ez a szörnyű gyakorlat [a nők megerőszakolása és bántalmazása] szándékos háborús fegyvert jelent a szerb erők által Bosznia-Hercegovinában végrehajtott etnikai tisztogatási politika végrehajtásában, és [. ..] hogy az etnikai tisztogatás undorító politikája a népirtás egy formája volt.”[27]
A terv „döntő hatása” érdekében Milan Dedić, a VRS harmadik zászlóaljának parancsnoka arról számolt be Kertésznek: „Most ezerhatszáznyolcvan muszlim nő gyűlt össze a központokban, akik tizenkettő és hatvan év közöttiek. Valamennyien a területünkön belüli lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek. Ezek nagy része terhes, különösen a tizenöt és harminc év közöttiek. Boćko Kelević és Smiljan Gerić véleménye szerint a pszichológiai hatás erős, ezért folytatnunk kell.” Kertész azt továbbította a szerb hadseregnek, hogy:[28]
„A jugoszláv belügyminisztérium [szerb kormány] nem indít vizsgálatot a nemi erőszakkal kapcsolatban, mivel ezek a [hadsereg] pszichológiai és stratégiai nyomásgyakorlásának részét képezik. Az Egészségügyi és Biztonsági Minisztériummal összhangban, valamint Dr. Vida Mandić és Loginov ezredes kérésére megállapították, hogy bizonyos számú fiatal nőt – a létszám egyeztetés szerint – Szlavóniába és Baranyába helyeznek át, hogy kielégítsék a szerb erők és az UNPROFOR tisztek igényeit is.” | |
Jegyzetek
- ↑ a b c d Judah 2000, 170. o.
- ↑ Allen 1996, 56. o.
- ↑ a b Salzman 1998, 356. o.
- ↑ a b Ramet 2006, 414. o.
- ↑ a b Ramet 2006, 415. o.
- ↑ a b c d e Lukic & Lynch 1996, 204. o.
- ↑ a b Judah 2000, 191. o.
- ↑ a b Udovički & Štitkovac 2000, 180–181. o.
- ↑ Cohen 1995, 231. o.
- ↑ a b Sense Agency 2003. április 10..
- ↑ Marijan 2012, 252–253. o.
- ↑ Marijan 2012, 252. o.
- ↑ Udovički & Torov 2000, 101. o.
- ↑ a b Danner 1997. december 4..
- ↑ Danner December 4. 1997.
- ↑ a b Hoare 2004, 36. o.
- ↑ a b Danner 4 December 1997.
- ↑ a b c Allen 1996, 57. o.
- ↑ Sémelin 2009, 192. o.
- ↑ Judah 2000, 170, 187. o.
- ↑ a b Sells 1998, 15–16. o.
- ↑ Tatum 2010, 77. o.
- ↑ Lukic & Lynch 1996, 203. o.
- ↑ Donia & Fine 1994, 216. o.
- ↑ UNSC 28 December 1994.
- ↑ Allen 1996, 59. o.
- ↑ Salzman 1998, 355–356. o.
- ↑ Allen 1996, 59–60. o.
Források
- Adams, Nathan A. (2000). „A Human Rights Imperative: Extending Religious Liberty Beyond the Border”. Cornell International Law Journal 33, 1–66. o. ISSN 0010-8812.
- Allen, Beverly. Rape Warfare: The Hidden Genocide in Bosnia-Herzegovina and Croatia. Ithaca: University of Minnesota Press (1996). ISBN 978-0-8014-4158-5
- Cohen, Lenard J.. Broken Bonds: Yugoslavia's Disintegration and Balkan Politics in Transition. Boulder: Westview Press (1995). ISBN 978-0-8133-2477-7
- Danner, Mark. „America and the Bosnia Genocide”, The New York Review of Books , 1997. december 4.
- Bosnia and Hercegovina: A Tradition Betrayed. New York: Columbia University Press (1994). ISBN 978-0-231-10160-8
- (1994. december 28.) „Final Report of the United Nations Commission of Experts Established Pursuant to Security Council Resolution 780 (1992)”, Kiadó: United Nations Security Council. [2014. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. S/1994/674/Add.2. (Hozzáférés: 2023. április 23.)
- Hoare, Marko Attila. How Bosnia Armed. London: Saqi Books (2004). ISBN 978-0-86356-367-6
- Judah, Tim. The Serbs: History, Myth and the Destruction of Yugoslavia. New Haven: Yale University Press (2000). ISBN 978-0-300-08507-5
- Europe from the Balkans to the Urals: The Disintegration of Yugoslavia and the Soviet Union. Oxford: Oxford University Press (1996). ISBN 978-0-19-829200-5
- The War in Croatia and Bosnia-Herzegovina 1991–1995. London: Frank Cass (2001). ISBN 978-0-7146-8201-3
- Marijan, Davor (2012. november 1.). „Zamisao i propast napadne operacije Jugoslavenske narodne armije na Hrvatsku u rujnu 1991. godine” (szerbhorvát nyelven). Journal of Contemporary History 44 (2), 251–275. o, Kiadó: Croatian Institute of History. ISSN 0590-9597.
- „RAM – šifra ili plan?”, Sense Agency , 2003. április 10.. [2018. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2023. április 23.) (szerbhorvát nyelvű)
- Ramet, Sabrina P.. The Three Yugoslavias: State-Building and Legitimation, 1918–2005. Bloomington: Indiana University Press (2006). ISBN 978-0-253-34656-8
- Salzman, Todd A. (1998. május 1.). „Rape Camps as a Means of Ethnic Cleansing: Religious, Cultural, and Ethical Responses to Rape Victims in the Former Yugoslavia”. Human Rights Quarterly 20, 348–378. o. DOI:10.1353/hrq.1998.0019.
- Sell, Louis. Slobodan Milosevic and the Destruction of Yugoslavia. Durham: Duke University Press (2002). ISBN 978-0-8223-8525-7
- Sells, Michael Anthony. The Bridge Betrayed: Religion and Genocide in Bosnia. Berkeley: University of California Press (1998). ISBN 978-0-520-92209-9
- Sémelin, Jacques. Purify and Destroy: The Political Uses of Massacre and Genocide. New York: Columbia University Press (2009). ISBN 978-0-231-51237-4
- Tatum, Dale C.. Genocide at the Dawn of the Twenty-First Century: Rwanda, Bosnia, Kosovo, and Darfur. New York: Palgrave Macmillan (2010). ISBN 978-0-230-31609-6
- Burn This House: The Making and Unmaking of Yugoslavia. Durham: Duke University Press, 175–216. o. (2000). ISBN 978-0-8223-2590-1
- Burn This House: The Making and Unmaking of Yugoslavia. Durham: Duke University Press, 80–108. o. (2000). ISBN 978-0-8223-2590-1
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a RAM Plan című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.