Piskovich János

Piskovich János
Életrajzi adatok
Született1805
Lugos
Elhunyt1847 (42 évesen)
Pest
Ismeretes mintsebész
HázastársRötth Jozefa
GyermekekViktória Gizella
IskoláiPesti Egyetem
Pályafutása
Szakterületsebészet

Piskovich Nepomuk János (Lugos, 1805 – Pest, 1847. április 7.) magyar sebészorvos, tanszékvezető egyetemi tanár,[1] a gerontológia első hazai megfogalmazója.

Élete

A partiumi Lugoson született. A középiskola végéig szülővárosában tanult. Az egyetemet Pesten végezte. A fővárosi Szent Rókus Kórház igazgató főorvosaként, előbb a Budapesti Sebészegylet, 1837. december 2-ától pedig a Budapesti Orvosegyesület tagja volt. Pest városának első főorvosaként működött.

1839-ben huszonöt éves felesége, rétei Rötth Jozefa tüdősorvadásban elhunyt, leánykájukat, Viktória Gizellát hátrahagyva.

Stáhly Ignác protomedikussá (országos főorvos) történt kinevezése után, 1841–1843 között mint helyettes egyetemi tanár a Pesti Egyetem sebészeti tanszékét vezette, gyakorlati sebészetet tanított.

A tanszéki pályázatok elbírálása után Balassa János nyerte el a tanszékvezetői kinevezést, aki miután elfoglalta helyét a hazai tudományos sebészet és a magyar orvosi iskola alapjait vetette meg.

Piskovichot 1847-ben fiatalon, negyvenkét éves korában, Pesten érte a halál.

Munkái

  • Dissertatio inaug. medico-chirurgica sistens herniam inguinalem et cruralem incarceratam. Budae, 1832.
  • Az 1841–42. katonai évben sz. kir. Pest városa sz. Rochus polgári kórházban orvosi segélyt nyert betegek, elmekórosok, szülők s ebben létező agg-ápoló intézete állapotjának summás áttekintése. Uo. év n. (Németül. Uo.)

Jegyzetek

  1. Tanszékvezetők – semmelweis.hu. [2018. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 24.)

Források

  • Simon Katalin: Mesterségből hivatás, Korall folyóirat 42. szám, 2010. 3. n.év, 12., 15., 16. o. (077-102.pdf)
  • Regélő: szépművészeti első magyar folyóirat, 2. kötet; 7. kötet
  • PIM

További információk

  • Dörnyei Sándor: Régi magyar orvosdoktori értekezések 1772-1849. I. köt. Bp., Borda Antikvárium, 1998
  • Városház utcai lakóháza Archiválva 2020. szeptember 22-i dátummal a Wayback Machine-ben

Kapcsolódó szócikkek