PQ–7a konvoj

A PQ–7a konvoj a nyolcadik hajókaraván volt, amelyet a szövetségesek a második világháború során a Szovjetunióba indítottak. Az elsőnek, a Dervis konvojnak még nem volt betűkből és számból álló kódja. Ez volt az első olyan konvoj, amelynek valamelyik hajóját a németek elsüllyesztették. A PQ kód azt jelentette, hogy a rakomány nyugatról tart a Szovjetunióba, a 7 a sorszámát jelöli, az a azt mutatja, hogy volt a konvojnak egy másik útvonalon haladó része (PQ–7b konvoj) is. A két teherhajó és az őket kísérő, halászhajóból kialakított tengeralattjáró-elhárítók 1941. december 26-án indultak el az izlandi Hvalfjörðurból.

A konvoj

Az 1924-ben épített, 5135 tonnás Waziristan 3700 tonna katonai felszerelést, közte ezer tonna vörösrezet és 410 Ford teherautót szállított. Az első olyan teherhajó volt, amelyet az Amerikai Egyesült Államokban töltöttek fel a Szovjetuniónak szánt segéllyel. A Waziristant január 1-jén délután látták utoljára a Cold Harbour tengerészei, majd eltűnt a rossz időben. A kísérők nélkül hajózó tengerjáróra másnap rábukkant Ulan farkasfalka egyik tagja, az U–134 tengeralattjáró a Medve-szigettől nagyjából 50 kilométerre délre. A Rudolf Schendel korvettkapitány által irányított búvárhajó 6.22-kor és 6.39-kor torpedót lőtt rá. Mivel ezek nem találták el a hajót, 6.48-kor újabb torpedót indítottak. Ez a támadás sikeres volt, a Waziristan kettétört és elsüllyedt. A tengeralattjáróról látták, ahogy a legénység elhagyja a hajót, de később valamennyien, 47-en a vízbe vesztek. A megmaradt vízi járművek 1942. január 12-én érkeztek meg Murmanszkba.[1]

A hajók

Kereskedelmi hajók

A hajó neve Nemzetisége Veszteség
Cold Harbor  Panama
Waziristan  Egyesült Királyság Elsüllyesztette az U–134

Kísérőhajók

A hajó neve Nemzetisége Típusa
HMS Hugh Walpole  Egyesült Királyság Tengeralattjáró-elhárító
HMS Ophelia  Egyesült Királyság Tengeralattjáró-elhárító

Jegyzetek

  1. UboatNet: Waziristan British Steam merchant. (Hozzáférés: 2014. február 25.)

Források

Convoyweb: Convoy PQ.7a

Sablon:Sarkvidéki konvojok 1941-1945
  • m
  • v
  • sz
Sarkvidéki konvojok 1941-1945
1941
Keletre tartó konvojok
Dervis konvoj  · PQ–1  · PQ–2  · PQ–3  · PQ–4  · PQ–5  · PQ–6  · PQ–7a  · PQ–7b
Nyugatra tartó konvojok
QP–1  · QP–2  · QP–3  · QP–4
1942
Keletre tartó konvojok
PQ–8  · PQ–9  · PQ–10  · PQ–11  · PQ–12  · PQ–13  · PQ–14  · PQ–15  · PQ–16  · PQ–17  · PQ–18
Nyugatra tartó konvojok
QP–5  · QP–6  · QP–7  · QP–8  · QP–9  · QP–10  · QP–11  · QP–12  · QP–13  · QP–14  · QP–15
Sablon:Arktiszi hadszíntér a második világháborúban
  • m
  • v
  • sz
Az arktiszi hadszíntér 1941–1944 között
Téli háború és a moszkvai békeszerződés •  Silberfuchs hadművelet: Renntier hadművelet •  Platinfuchs hadművelet •  Polarfuchs hadművelet •  Kirkenesi és petsamói rajtaütések •  Rösselsprung hadművelet •  Wunderland hadművelet •  Gauntlet hadművelet •  Zitronella hadművelet •  Lappföldi háború •  Birch hadművelet •  Nordlicht hadművelet •  Petsamo–kirkenesi szovjet hadművelet •  Sarkvidéki konvojok