Klasszikus japán nyelv

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

A klasszikus japán nyelv (japán írással 中古日本語 [csúko nihongo]) a japán irodalmi nyelv egy korábbi változata, amelyet 794 és 1185 között, a Heian-korban használtak. A klasszikus japán nyelvet az ójapán előzte meg, utána pedig a középjapán nyelv következett.

Míg az ójapán nyelv kizárólag a kínai írás jeleit használta a japán nyelv lejegyzésére, a klasszikus japán nyelv lejegyzésére már a három különböző írásrendszer (kínai írás, hiragana és katakana) kombinációját használták, akárcsak ma. A két új szótagírás, a hiragana és katakana írásjegyeit a kínai jelek leegyszerűsítésével alkották meg. Ezzel az írás jóval egyszerűbbé vált, ami a japán irodalom virágzását eredményezte.

Olyan irodalmi művek születtek ebben a korszakban, mint az Iszei történetek (Isze monogatari) című vers- és novellagyűjtemény, A bambuszgyűjtő öregember története (Taketori monogatari) című regény vagy Muraszaki Sikibu alkotása, a Gendzsi szerelmei (Gendzsi monogatari).

Ez a nyelvészeti tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!