Gadó Pál

Gadó Pál
Életrajzi adatok
Született1933. szeptember 17.
Budapest
Elhunyt2016. május 12. (82 évesen)
Piliscsaba
Ismeretes mint
  • fizikus
  • aktivista
Iskolái

Gadó Pál (Budapest, 1933. szeptember 17. – Piliscsaba, 2016. május 12.[1]) fizikus, fogyatékosügyi aktivista.

Élete, munkássága

1944-ben kezdte középiskolai tanulmányait a Fasori Evangélikus Gimnáziumban. 1952-ben az ELTE fizika szakán tanult tovább. 1957 és 1971 közt a Híradástechnikai Ipari Kutatóintézet, 1969-től az Egyesült Izzó tudományos munkatársa, osztályvezető helyettes. 1971-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1971-től 1986-ig az Aluterv Fémipari Kutatóintézet munkatársa, főképp a bauxit vizsgálatával foglalkozott. A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete főtitkáraként részt vett a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége megalakításában. Széles látóköre, a fogyatékosság és a segítségnyújtás témában való jártassága, tradíciókkal szakító újszerű szemlélete mind azt eredményezték, hogy 1986-ban a Szövetség főtitkárává választották. 1991-től a Szövetség alelnöke, 2011-től tiszteletbeli alelnök, az elnökség tagja. Az 1980-as évek végétől országszerte szervezett konferenciákat, előadásokat az önálló élet mozgalom megismertetésére. 1990-ben létrehozta Piliscsabán a SILÓ Társasotthont és Önálló Élet Központot, az első ilyen intézményt Magyarországon. A piliscsabai evangélikus gyülekezet presbitere.

Főbb munkái

  • Crystal Lattice Defects (1971)
  • Oxigénhiányhelyek hatása a volframtrioxid kristályszerkezetére (1970)
  • Önrendelkezés a rehabilitációban (2000)
  • Kettészakadt az ország (2003)

Díjai, kitüntetései

  • FIMITIC Ezüstérem (1991)
  • Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (1991)
  • Magyar Rehabilitációs Társaság Vass Imre Emlékérme (2000)
  • Pro Caritate Emlékérem (2003)
  • Ember az emberért, arany fokozat (2006)
  • Em­be­ri Jo­go­kért em­lék­pla­ket­t (2008)
  • Klotild Díj (2011)

Jegyzetek

  1. Elhunyt Dr. Gadó Pál. www.meosz.hu (2016. május 12.) (Hozzáférés: 2016. május 13.) arch

Források

  • http://www.whoiswho-verlag.ch/versionnew/ungarn/verlag/63.php?txt_Language=HU&real_str_PersID=HU10002992&uniqueID=b988ab1f-3303-4ae8-97bb-a81c0afd78cd Archiválva 2014. augusztus 12-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • http://www.fszek.hu/szociologia/szszda/eletr_zg.html
Nemzetközi katalógusok