Amszterdam története

Ezen a lapon nagyobb átalakítás zajlik – lásd a cikk vitalapját! Néhány napnál tovább ne hagyd ezt a sablont a cikken! A szerkesztési ütközések elkerülése érdekében a vitalapot használd javaslattételre! Legutóbbi módosítás: 2024. szeptember 6.

Amszterdam története a középkorig vezethető vissza. Kis halászfaluból indulva 1494-ben már 1919 lakóháza volt egy oklevél szerint; 1562-ben már csaknem 6000. A lakosság 1600-ban 15 000 fő lehetett és mire a gazdasági fejlődése kibontakozott, ennek kétszerese lett.^[1] Amszterdam a világ egyik legnagyobb kereskedővárosává fejlődött a 17. századi holland aranykor idejére, Hollandia fővárosa lett. Lakosainak száma 2023-ban 918 000 volt.^[2]

A mai Amstel és az IJ vizei partján és medrében, a mai Damrak en het Rokin területén végzett korszerű régészeti kutatások mintegy 4600 évvel ezelőtti újkőkorszaki, illetve római kori leleteket is felszínre hoztak.^[3]

A helyi mondák szerint két norvég halász és egy kutya hajótörést szenvedett a Flevo-meernek (a későbbi Zuiderzeenek) azon a részén, ahol az Amstel folyó vize az IJen keresztül a tengerbe ömlik. Ott menedéket leltek, nemsokára családjukat is idehozták és egy települést alapítottak és így ők lettek a későbbi Amszterdam első lakói. Ez a hagyomány egy 15. századi rajzra vezethető vissza, amely egy koggét (középkori hajót) ábrázol két emberrel és egy kutyával, amelyen ugyan az emberek páncélba öltözöttek és a hajó tatján az akkori Amszterdam zászlaja lengedez. Egy másik monda szerint a vihar által partra vetett norvég halászok, amikor a fáradtságtól kimerülten elaludtak, azt álmodták, hogy ott, ahol a kutya fekszik, kápolnát kell alapítaniuk védőszentjük, Szent Olaf tiszteletére. Azon a helyen, amely körül a halászok a monda szerint családjukkal együtt letelepedtek, ma is kápolna áll. Ez a kápolna kívül esik a mai Damtól, attól a gáttól, amelynek Amszterdam (illetve ekkor még Amstelledamme) létezését köszönheti.^[4]

Amszterdam tulajdonképpeni története 1000 körül kezdődik.^[5] Az akkor Aemestelle nevű mocsaras területet Utrecht környékéről érkezett telepesek kezdték megművelni. Vízelvezető árkokat ástak, kialakult a földvisszanyerők gazdálkodó közössége alakult ki, akárcsak máshol a belső dombosabb vidék (Het Gooi) és a holland dűnék közötti tőzeges területen. Amikor a tőzeg a lecsapolás miatt kezdett megsüllyedni, gátakat kellett építeni, hogy megvédjék az alacsonyabbra került területeiket a víztől.^[6] A terület fokozatosan az Amstelland nevet kapta. Első ismert ura az utrechti püspök szolgálatában felemelkedett bizonyos Wolfgerus van Amstel (ca.1075 - 1131) volt. Egy fennmaradt oklevélben, 1126 július 27-én Wolfgerus de Amestelle néven szerepel, ami bizonyos önállóságát jelzi. Minden bizonnyal ő volt Amstel urai (Heren van Amstel) elnevezésű holland nemesi család őse.^[7]

Az Amstel nyugati partja menti gáton (ma Nieuwendijk utca) 1225 körül épültek Amszterdam legrégebbi lakóházai. Valamivel később a keleti oldalon lévő töltés is benépesült (ma Warmoesstraat utca). A két part között 1250 körül épült egy zárógát zsilipekkel (a jelenlegi Dam tér). Az Amstelnek az IJ (akkor tengeröböl) vizébe vezető torkolata, a jelenlegi Damrak így lett a kis település első tengeri kikötője. A Dam tér szárazföldi oldalán lévő Rokin belvízi kikötővé vált. Ez lett az alapja egy kereskedelmi településnek, amelyből végül Amszterdam hatalmas kereskedelmi városa kinőtt.

Amstelledamme első írásos említése 1275. október 27-éről származik, amikor V. Florián holland gróf biztosította a lakóknak a vámszabadságot. Ez jogot biztosított az Aemstelledamme környéki lakosoknak az ingyenes hajózáshoz a Holland Grófság területén, anélkül, hogy bárhol vámot kellett volna fizetniük. A gróf célja ezzel az adománnyal az volt, hogy a települést és környékét (Amstelland)(wd) befolyási övezetébe vonja. Közigazgatásilag ugyanis a terület az utrechti püspökök alá tartozott.^[8] A település lakói ekkor már főleg kereskedelemből, hajózásból és halászatból éltek. A vámmentesség révén nagy előnyhöz jutottak a többi holland településsel szemben. Amstelland urai azonban nem elégedtek meg ezzel, és 1296-ban meggyilkolták V. Floriánt, ami után Amszterdam ismét az utrechti püspökség alá került.^[8]

Annak ellenére, hogy földrajzi szempontból előnytelen helyen alapították (lágy talaj, természetes kikötő hiánya) illetve kívül esett a fő európai kereskedelmi útvonalakon, a város mégis gyorsan fejlődött kereskedőinek, kézműveseinek és hajósainak köszönhetően. Elsőnek a Hanza-szövetség városaival építettek ki kereskedelmi útvonalakat. Egy 1248-ból származó oklevél szerint III. Gijsbrecht van Aemstel (ca. 1200 – ca. 1252) felkérte Lübeck város tanácsát, hogy adják vissza az amszterdamiak tulajdonát képező lefoglalt koggét (magas orral és magas tattal épített hajótípus). Ez arra enged következtetni, hogy a kereskedelmi szálak már korábban létrejöttek. A város hajósai eleinte a hamburgi üzletembereknek dolgoztak.^[9]

1301 körül Gwijde van Avesnes, Utrecht püspöke, városi jogokat(wd) adományozott Amszterdamnak.^[10] A település ekkoriban még nem rendelkezett városias vonásokkal; a városi jog megadása az Utrecht püspöke és a holland grófok közötti vetélkedés eredménye volt.^[11][12]

1302-ban több holland tartományban, így a Holland grófságban is zavargások támadtak, flamand csapatok is behatoltak Észak-Holland tartományba. Ezt kihasználva a környező Amstelland ura, Jan I van Amstel a saját uralma alá helyezte a várost, és megszerezte a lakosság támogatását is. A holland grófok azonban az Amszterdam ostroma (1303) elnevezésű eseménysor révén 1304-ben elfoglalták azt. Jan I van Amstel ismeretlen helyre menekült, ezzel nemesi családjának vége szakadt. A város lakosságát súlyosan megbüntették, jogait megvonták, hídjait lerombolták.^[8] Gwijde van Avesnes utrechti püspök halála után, 1317-ben III. Vilmos holland gróf megörökölte egész Amstelland területét, ezután Amszterdam véglegesen a Holland grófság része lett, és visszakapta a városi kiváltságait.^[8]

A település gyors fejlődésnek indult. Nem sokkal 1300 után megépült az első templom, a mai Oude Kerk. A kereskedelem miatt a város a Damrak csatornával párhuzamosan nőtt. 1300-ban a falunak mintegy 1000 lakosa volt; 1400 körül már 3000.

1323-ban III. Vilmos gróf vámot vetett ki a hamburgi sör importjára, amire Amszterdam kapott kizárólagos jogot.^[8] Ezzel a hamburgi importtal kapcsolatban a város kereskedői olyan kapcsolatokat építettek ki, amik megalapozták balti-tengeri kereskedelmük kiterjesztését. Amszterdam 1369-ben ugyan csatlakozott a Hanza-szövetséghez, de önálló politikáját megtartotta, hamarosan szembekerült a többi hanza várossal. A holland grófok támogatásával Amszterdam nemsokára fel is mondta a szövetséget a többi Hanza-várossal.

A gabona és fa importja a 14. és a 15. századokban a Balti-tenger mentén fekvő országokból az amszterdamiak kifejezése szerint minden kereskedelmük anyja lett (moedernegotie). IV. Vilmos holland gróf 1342-ben – fizetség ellenében – kibővítette Amszterdam városi jogait.^[13] A 15. századra a város a Holland grófság legnagyobb kereskedővárosa és Észak-Németalföld magtára lett.

Hamarosan kialakult a város polgári kormányzása: létrejött a prominens polgárokból álló tanács, „testvérszövetség” (vroedschap), ami rendeleteket bocsáthatott ki. A testvérszövetség évente frissítette tagságát, de kizárólag kooptáció révén, tehát saját maguk döntöttek az új tagokról.^[14] A közigazgatási és igazságszolgáltatási elöljárókat (schepenen) a gróf, később a grófság kormányzója (stadhouder) nevezte ki.

A 14. század derekától alakult ki az amszterdami beginaudvar.^[15]

Amszterdam a rivális Utrechttel szemben vallási téren is megerősítette helyzetét. 1345 március 15-én eucharisztikus csoda történt a Kalverstraat egyik házában.^[15] A legenda szerint egy pap egy haldoklónak az utolsó kenetet akarta feladni, és ostyát helyezett a haldokló szájába, aki azonban azt kivette és eltörte, később hozzátartozói azt a tűzbe vetették. Az ostya azonban nem égett meg. A szent tárgyat elvitték az Oude Kerk papjához, de az másnapra újra a házban volt. Ez még kétszer megismétlődött. A csodát felismerve a ház helyén kápolnát emeltek, és Amszterdam zarándokhellyé vált. A reformáció után a kápolnát elbontották, ma csak egy oszlop emlékeztet rá a Rokinon.^[5][16]

A vallási fellendülés során mintegy húsz kolostort és számos templomot építettek városban, amelyek közül a legnagyobbak az Oude Kerk (Öregtemplom) és a Nieuwe Kerk (Újtemplom) voltak. A csoda évfordulóján a reformációig minden évben nagy felvonulást rendeztek Sloten faluból (ma Amszterdam része) a csoda helyszínén álló kápolnáig. A felvonulás útjának egy szakaszára ma a Heiligeweg azaz „Szent út” utcanév emlékeztet Amszterdam belvárosában.

1384 és 1482 között a németalföldi tartományok mind nagyobb része a burgund hercegek birtokába került. Amszterdam ez idő alatt is lendületesen fejlődött. 1425-től a város területe kibővült, és új védőárkot is ástak. 1428-ban épült ki a Singel csatornaív az IJtől a Boerenwetering csatornáig. 1450 körül folytatták a csatorna ásását az Amstelig.

1421-ben és 1452-ben nagy tűzvészek pusztítottak a városban.^[1] Az újjáépítés több évtizeden át húzódott. Megtiltották a fa homlokzatok és nádtetők építését. Sok ház azonban megőrizte belső favázát, amely gyakran évszázadokig kitartott, esetenként tovább, mint a később hozzáadott kőhomlokzatok.

Fellendült a kereskedelem Franciaországgal is. A sót a La Rochelle melletti Brouage-ból importálták, és nagy haszonnal adták tovább a Balti-tenger menti országoknak.^[17]

Ekkoriban a Warmoesstraat lett Amszterdam leggazdagabb utcája, mígnem a 17. században csatornák övei vették át ezt a szerepet. 1413-ban megjelent a prostitúció városi szabályozása is. A „legősibb foglalkozás” űzése legális volt, feltéve, hogy az ügyfelek nőtlen férfiak voltak. A futtatók tevékenysége illegális volt, a nőket a városi rendészek védték. Ha el akarták hagyni a szakmát, a kolostorok voltak segítségükre.

Maximilian osztrák főherceg, későbbi német-római császár (aki házasság révén a jutott a burgundi tartományok birtokába) utasítására 1481-től a Singel csatorna menti földből készült védművet kőfallal cserélték fel. Az építkezés körülbelül húsz évig tartott. A városfal részei voltak a Schreierstoren és a Waag nevű ma is látható épületek.^[5][18]

Amszterdam anyagilag támogatta Miksa császárt háborúiban, ennek fejében 1489-ben jogot kapott arra, hogy a német-római császári koronát szerepeltethesse városi címere felett.^[19][20]

A 16. század elején teret nyertek a reformáció mozgalmai a római katolikus egyház ellen. 1535-ben az anabaptisták felkelést robbantottak ki a városban: egy csoportjuk megrohamozta a városházát és megölte a polgármestert. A lázadást keményen leverték, tucatnyi halálos áldozattal.^[5][16] Itt is megkezdődött az eretnekek üldözése. Protestánsok nagy tömegei menekültek el a városból. Egy részük a Watergeuzen (tengeri koldusok) elnevezésű felkelők közé állt, mások Emdenbe, Brémába valamint Danzigba, sőt még távolabb, Königsbergbe menekültek mozdítható vagyonukkal, ahol – mint régóta megbecsült üzletbarátokat – szívesen fogadták őket.^[21]

Időközben a holland tartományokban erősödtek a Habsburg-ellenes mozgalmak, kitört a németalföldi szabadságharc. Amszterdam eleinte II. Fülöp spanyol király pártján maradt, ezért a felkelők több ízben is megkísérelték elfoglalni. 1578-ban végül a város átállt I. Vilmos orániai herceg és a többi holland város oldalára.^[5] Ebben nagy szerepet játszottak a gazdasági megfontolások, mivel a harcok és a protestantizmus északi terjedése miatt Amszterdam fokozatosan vesztett kereskedelmi befolyásából. A reformáció amszterdami bevezetése, holland történelmi kifejezéssel az alteratie viszonylag békésen ment végbe, a katolikus papság és a spanyolokat támogató városi közigazgatás tagjai szabadon elhagyhatták Amszterdamot. Néhány év leforgása alatt a város képe és élete teljesen megváltozott. A keletről visszatért kereskedőkkel együtt németek is nagy számban érkeztek a városba. Portugál zsidók is jöttek, akik II. Fülöp üldözése elől menekültek Lisszabonból. Tőkéjük mellett tapasztalataikat, kapcsolataikat is magukkal hozták, különösen különösen a földközi-tengeri, nyugat-afrikai, nyugat- és kelet-indiai kereskedelmet illetően. A Portugáliából érkezett zsidó bevándorlók között volt Baruch Spinoza, a nagy filozófus családja is.^[22]

Az Egyesült Tartományok legnagyobb városa, legfontosabb kikötője ebben az időben Antwerpen volt. A spanyol hadak azonban ostrom alá vették és 1585-ben elfoglalták. Antwerpen holland protestáns kereskedői északra, főleg Amszterdamba menekültek, a holland felkelők Schelde folyónál blokád alá vették tengeri kikötőjét. Ezzel a Antwerpen gazdasági jelentőségének túlnyomó részét elvesztette, ami hatalmas lehetőségeket nyitott meg Amszterdam előtt, amely átvette a vezető holland kereskedőváros pozícióját. Az Antwerpenből érkezett kereskedők tőkéjükkel, kapcsolataikkal, szakértelmükkel jelentős mértékben hozzájárultak (különösen a bankok és a biztosítás területén) Amszterdam felvirágoztatásához.^[23] Az antwerpeniek honosították meg a városban a cukorfinomítást és a gyémántcsiszolást. A spanyolok azonban bezárták kikötőiket az amszterdami kereskedők előtt, így azoknak új piacokat kellett keresniük. Ebben az időszakban gyors fejlődésnek indult a térképészet is, a hajózást segítendő. Jeles képviselői Petrus Plancius valamint Jan Huygen van Linschoten voltak.^[22]

A külkereskedelem által vezérelt gazdasági fellendülés kiterjedt a városi társadalom egészére: a befolyásos nagykereskedők sokaknak adtak kenyeret: hajóskapitányoknak és könyvelőknek, becsüsöknek meg fuvarosoknak, csónakosoknak, kikötőmunkásoknak és csomagolóknak.^[24]

1589-ben a városi kormányzat, elsőként Hollandiában, dologház létesítéséről döntött. Ennek célja a bűnözők és a szegény hajléktalanok elhelyezése volt. Addig a bűnözőket csak testi fenyítéssel, súlyosabb esetben száműzetéssel vagy kivégzéssel büntették.^[5]

A balti-tengeri kereskedelem mellett új irányokra is szükség volt. Portugália beolvadt a Hollandiával szemben ellenséges Spanyolországba, ezért a hollandoknak maguknak kellett a világtengerekre kilépniük kereskedelmük érdekében.^[8]

Amszterdami kereskedők egy csoportja már 1592-ben Lisszabonba küldte Cornelis de Houtman hajóst, hogy puhatolja ki a Kelet-Indiával való kereskedelem módjait. Az amszterdamiak közül az első nagy tengeri utat Houtman tette meg. 1595 és 1597 között a Jóreménység fokát megkerülve, Madagaszkár érintésével Bantamba(wd) és Baliba vitorlázott, visszafelé is ugyanezen az úton hajózott, bebizonyítva az ilyen utazások lehetőségét. Ezzel indult meg a holland gyarmatosítás.^[25]

1596-ban – ugyancsak Amszterdam város költségére – Jacob van Heemskerck és Willem Barents arra kaptak megbízást, hogy az északkeleti átjárónak elnevezett útvonalon kíséreljék meg az összeköttetés felkutatását a Távol-Kelettel. Ők fedezték fel a Medve-szigetet és a Spitzbergákat. 1598-ban foglalták el a hollandok a Móric orániai hercegről elnevezett Mauritius-szigetet.^[25]

1602-ben megalapították az Egyesült Kelet-indiai Társaságot (Vereenigde Oost-indische Compagnie, röviden VOC) az első holland részvénytársaságot, amely Hollandiában privilégiumot kapott a Jóreménység-fokától keletre, valamint az úgynevezett Magellán-úton fekvő országokkal folytatandó kereskedelemre.^[26] Felhatalmazása kiterjedt arra is, hogy háborút indítson, egyezményeket írjon alá, településeket alapítson. Az Amszterdami Kamara az alaptőke felével vett részt a társaságban. A legfőbb részvényes Amszterdam volt.^[5][8] A vezetés a Tizenhét Úr(wd) nevű igazgatótanács kezében volt, közülük nyolcat Amszterdam választott, a többit más városi kamarák (Rotterdam, Delft, Hoorn, Enkhuizen és Middelburg) jelöltek ki. Azokat az országokat, amelyek nem estek a Kelet-indiai Társaság kiváltságként kapott területére, mint Észak-Amerika, Brazília, Guinea, Nyugat-India és mások, továbbra is kisebb magánvállalkozók keresték fel hajóikkal. 1621-ben megalapították a Nyugat-indiai Társaságot, ezt szintén Amszterdamból irányították és alaptőkéjének nagyobbik részét amszterdami vállalkozók adták. E társaság a városban raktárházak egész sorát építette, helyenként ma is láthatók a G.W.I.C. (Geunieerde West-indische Compagnie) kezdőbetűk.

1609-ben a Tizenhetek szolgálatukba fogadták Henry Hudson angol hajóst, aki a Kína felé vezető északnyugati átjárót keresve Észak-Amerikába jutott és a később róla elnevezett Hudson folyón folytatta útját. A Hollandia számára elfoglalt területet Nieuw Nederlandnak (azaz Új Hollandiának) nevezte el. A hollandok a bennszülöttektől 1626-ban megvásárolták és Új-Hollandiához csatolták Manhattan szigetét. Az itt később kialakult Nieuw-Amsterdam település lett New York elődje.^[27]

A Kelet-indiai Társaság megbízásából 1634-ben Abel Tasman Batáviából továbbhajózva felfedezte Van Diemenslandot, a későbbi Tasmániát, majd Statenlandot, a későbbi Új-Zélandot is. Abban az évben, amikor Rembrandt egyik legismertebb művét, az Éjjeli őrjáratot alkotta, 1642-ben, körülvitorlázták azt a földrészt, amelyet még 1597-ben a holland Cornelis Wijtfliet térképész Terra australisnak nevezett és egy ideig szintén Új-Hollandiának is hívták (a mai Ausztrália).^[27]

A Kelet-indiai Társaság megalapítása után nagyon fontos lépés volt a város gazdasági növekedése szempontjából az Amszterdami Váltóbank(wd) megalapítása 1609-ben. Ekkorra a városba befolyó különféle pénzek, váltók kaotikus állapotot teremtettek. A Dirck van Os kezdeményezésére létrejött amszterdami bank a 17. század egyik legerősebb pénzügyi intézménye lett világszerte.^[5] Ezzel Amszterdam kereskedelmi szerepe mellett európai pénzügyi központtá is vált. 1611-re felépült a Rokinon a tőzsde is, Hendrick de Keyser építész alkotása.^[5]

A város gazdagsága rengeteg bevándorlót vonzott.^[5] A lakosság száma 30 000-ről gyorsan 200 000-re nőtt. Déliek, németek, skandinávok egyaránt érkeztek.^[28] Gerbrand Adriaensz. Bredero amszterdami költő és színműíró nagy sikerű vígjátékot írt a migránsok beáramlásáról és a korabeli amszterdamiak ezzel kapcsolatos előítéleteiről.^[5]

A lakosság rohamos növekedése nagy építkezéseket tett szükségessé. Megkezdődött a város nagyvonalú kibővítése, a a belvárost félhold alakban körülvevő jellegzetes csatornagyűrűk, grachtok kialakítása. A csatornák mentén keskeny homlokzatú, de hátrafelé kiterjedt patrícius- és kereskedőházak épültek. Az előkelő polgárok kiköltöztek a belvárosból a belső grachtokhoz, a külső grachtok környékét pedig kézműiparosok és munkások népesítették be, kovácsok, serfőzők, olajütők, cukrászok, kőfaragók. Akiknek a tevékenysége zajjal vagy netán kellemetlen szaggal járt, csak a Keizersgrachton kívül dolgozhattak. Ennek a negyednek a nyugati része Jordaan néven lett ismert, mint az egyszerű emberek lakókörzete. A város alapterülete, amely 1593-ban 184 hektár volt, négyszeresére, 725 hektárra növekedett.^[29] A város IJ felőli oldalán szigeteket alakítottak ki hajógyárak és a Nyugat-indiai társaság raktárai számára.^[5]

A polgárság erejének, és büszkeségének jelképeként Jacob van Campen irányításával elkészült a Dam téren a városháza, (1648–1657), ami 1808 óta a királyi palota.

A csatornaövek mentén felépültek a város nagy protestáns templomai is Hendrick de Keyser építész tervei alapja, reneszánsz stílusban: a Zuiderkerk (Déli templom, 1614), a Noorderkerk (Északi templom, 1623) és a Westerkerk (Nyugati templom, 1631).

A szegények számára jóléti intézmények is létesültek, gazdag családok alapítványai, de hivatalos városi és egyházi intézmények formájában is. A menhelyekre befogadták az elesetteket, öregeket, ellátták őket kenyérrel és tüzelővel. Ebben az időszakban számos kórház épült a pestis és a lepra kezelésére, létesültek elmegyógyintézetek is. 1662–63-ban a város súlyos pestisjárványt élt át.^[25]

1600-tól a városi tanács kötelezővé tette a hidak kivilágítását a balesetek megelőzése érdekében. A gyertyalámpások azonban nem bizonyultak igazán megfelelőnek erre a célra. 1669-ben végül Jan van der Heyden festőművész és feltaláló terveit elfogadva kiépítették a városban az olajlámpák hálózatát, amelynek ő lett a felügyelője. Emberei november 8-a és május 8-a között körbejárták a várost és meggyújtották az olajlámpásokat. Amszterdam lett az első város a világon ilyen közvilágítással. Egy 1683-ból származó adat szerint az utcai lámpák száma 2380 volt.^[29]

A gazdasági fellendülés a tudomány, a művészetek és a műkereskedelem robbanásszerű fellendüléséhez is vezetett a városban.^[8] A kor híres, itt tevékenykedő alkotói voltak Pieter Corneliszoon Hooft és Joost van den Vondel költők, a zeneszerző Jan Pieterszoon Sweelinck és a filozófus Spinoza és René Descartes. A kereskedelmi utazók számára szükséges információk gyűjtése és feldolgozása révén a térképészet súlypontja is áthelyeződött Antwerpenből Amszterdamba. Legjelentősebb képviselői ennek a szakmának Willem Blaeu és a fia, Joan Blaeu voltak. A holland festészet aranykorának számos képviselője is ebben a városban tevékenykedett, közülük is kiemelkedett Rembrandt.^[5]

A „magas művészetek” mellett ugyanilyen mértékben vált a város kőfaragók, szobrászok és építészek működési területévé; az ő művészetük eredményeképpen születtek meg a lakóházakat díszítő domborművek, a világon egyedülálló oromzatok és a város szép tornyai. Több hírneves harangöntő is letelepedett Amszterdamban, közülük a legkiválóbbak a lotaringiai Hémony fivérek voltak. Nagy számban telepedtek le Amszterdamban arany- és ezüstművesek, számuk egy 1688. évi felmérés szerint 334 volt. Dolgoztak itt szőnyegszövők, takácsok, lenszövők és festők, valamint gyémántköszörűsök. 1620-ban jelentek meg Amszterdamban az első újságok. Százával tevékenykedtek a városban könyvnyomtatók és könyvkötők, valamint műkereskedők is.^[29]

Az amszterdamiak úgy találták, hogy szükség van a városon belül is felsőoktatásra, bár az első holland egyetemet 1575-ben a közeli Leidenben alapították meg. 1632-ben ezért Gerardus Vossius és Caspar Barlaeus, a kor nemzetközileg ismert tudósai, létrehozták a Athenaeum Illustre nevű felsőoktatási intézményt, a mai Amszterdami Egyetem elődjét.^[5]

1650-re súlyos politikai konfliktus alakult ki a nagy hatalmú kereskedőváros, Amszterdam és II. Vilmos orániai herceg, az Egyesült Tartományok kormányzója (stadshouder) között. A kormányzó sikertelen ostromot is indított a város ellen, majd hamarosan meghalt fekete himlőben. 1672-ig nem is került betöltésre a kormányzói funkció, ez alatt az időszak alatt – ami a holland történetírásban az első kormányzó nélküli időszak(wd) nevet viseli – Amszterdam városának különösen nagy befolyása alakult ki az egész Egyesült Tartományok területén.

A 16. század derekára a régi városháza elavult és nem felelt meg Amszterdam, mint világváros számára. 1648-tól 1655-ig felépült az új városháza építése, ami ma már a holland királyi palota.^[5]

1658-tól tovább épültek a csatornagyűrű részei, ezek azonban továbbra is – egészen a 20. századba nyúlóan - szennyvízcsatornaként is szolgáltak.

A 17. században sok szefárd és askenázi zsidó menekült a városba és magukkal hozták kereskedelmi kapcsolataikat is. Amíg a katolikusok rejtett hitéletre, titkos templomok kialakítására kényszerültek, egy askenázi (felnémet) (1671) és egy portugál-izraelita (1675) zsinagóga is épült, ami rendkívülinek számított a korabeli Európában.^[5]

1683-ban alakult meg a holland Suriname Társaság (Sociëteit van Suriname), a suriname-i holland gyarmat kiaknázására. A munkaerő biztosítása érdekében az ott kialakított cukornád-ültetvények számára Amszterdam bekapcsolódott transzatlanti rabszolgakereskedelembe(wd).^[5] Az amszterdami kereskedők mintegy 30 év alatt 11–13 ezer rabszolgát szállítottak Nyugat-Afrikából Suriname-ba.^[30]

1680 és 1750 között Amszterdam városi területe nem nőtt, de a lakosság száma növekedett, a város gazdagsága konszolidálódott. A 17. század végén a város lakossága az akkori angol követ becslése szerint 200 000 körül lehetett, ami csak Londontól és Párizstól maradt el, jóval meghaladta Bécs (100 000), Velence (130 000), Madrid és Róma (150-150 000) lakosságát.^[31] A kereskedelem Kelet-Indiával, Angliával és Franciaországgal a 18. század végéig biztosította a gazdasági virágzást. Az 1762-ben alapított Hope & Co. bank egész Európára kiterjesztette befektetői tevékenységét.^[5]

1706-ban érkezett meg a VOC által Jáva szigetén termeltetett arab kávé első szállítmánya Amszterdamba. Hamarosan divattá vált a kávé fogyasztása kávéházakban, ahol a városi lakosok híreket cseréltek, kapcsolatokat építettek, játékokat űztek, bár a szerencsejátékokat a városi hatóság már 1697-ben betiltotta. A Jáváról érkezett kávécserjét – elsőként Európában – az amszterdami botanikus kertben elültették, szaporították, majd Suriname-ban is meghonosították, szintén elsőként Latin-Amerikában.

1700-tól 1713-ig hanyatlott a kereskedelem, hiszen ezekben az években folyt a spanyol örökösödési háború és az nagy északi háború. A gazdasági helyzet ezután újra javult. 1714-ben 1 600 000 gulden (arany forint) volt a város vámbevétele és ez 1725 körül millió körül stabilizálódott.^[32]

Az amszterdami bankok kölcsönei népszerűek voltak, mert a kamatláb Európa-szerte 4% körül mozgott, itt viszont nem haladta meg a 2,5-3%-ot. Az amszterdami tőzsde is igen kedvelt volt az üzletemberek körében.^[32]

Az 1740-es években súlyos gazdasági válság bontakozott ki Hollandiában, ami 1748-ra felkeléshez vezetett, ami konkrétan az adóbérlők, a hatóságok nevében az adót beszedő gazdag polgárok ellen irányult, közülük soknak a házát kifosztották. A városi kormányzat a tömegbe lövetett, a felkelés vezetőit pedig felakasztották. A felkelők reményeiket az akkoriban hivatalba lépett új helytartóba, IV. Vilmos orániai hercegbe vetették, de ő csak ellentmondásos intézkedéseket hozott.

A felvilágosodás szellemi áramlata 1788-ban vert gyökeret Amszterdamban a Felix Meritis(wd) nevű tudós társaság megalapításával.^[5]

Az Amerikai Egyesült Államok megalakulása után az amszterdami (és más holland) hajók, kijátszották az amerikai kikötők elleni brit blokádot és jó hasznot húztak az amerikaiakkal folytatott kereskedelemből. Amszterdam titokban kereskedelmi szerződést is tervezett kötni az új amerikai köztársasággal. A város uralkodó polgári köreiben Franciaország iránt is rokonszenv nyilvánult meg. Anglia azonban nem nézte tétlenül Amszterdamnak az angol érdekeket sértő politikáját.^[32]

A holland aranykornak és vele Amszterdam világvárosi szerepének az 1780 és 1784 között lezajlott negyedik angol-holland háború(wd) majd az 1795-ben kezdődött francia uralom vetett véget.

A francia forradalom idején az Egyesült Tartományokban is nagy társadalmi mozgások indultak meg, lezajlott a vérontás nélküli batáv forradalom(wd) Az elégedetlen tömegek már 1785-ben elűzték a helytartót, V. Vilmos orániai herceg. A helytartó felesége, Vilhelmina fivéréhez, II. Frigyes Vilmos porosz királyhoz fordult, és az ő csapatai révén szerezte vissza a hatalmat. A változást akarók a franciákhoz fordultak, akik 1794-95 telén a befagyott vizeken átkelve elűzték a poroszokat. Létrehozták Hollandiában a Batáviai Köztársaság nevű államalakulatot, benne a Departement van de Amstel nevű közigazgatási területtel Amszterdam körül.^[33] 1806-ban Napóleon a köztársaságot a rövid életűnek bizonyult Holland Királysággá (1806–1810) változtatta és fivérét, Bonaparte Lajost tette meg királynak. Lajos Hágába érkezése napján, 1806. június 23-án Amszterdamot jelölte ki az ország fővárosának. 1808 április 20-án oda is költözött és a korábbi városházát nevezte ki királyi palotának, az épület ma is ezt a funkciót tölti be.^[5][34][35] Az új király a holland helytartók művészeti gyűjteményét is a palota felső szintjén helyezte el, ez lett a későbbi Rijksmuseum gyűjteményeinek alapja.^[36] Napóleon elégedetlen volt gyengekezűnek tartott öccse uralkodásával, 1810-ben lemondatta őt. Lajos ekkor a fiára, Napoléon-Louis Bonapartére testálta a királyságot, de a császár ezt nem ismerte el és bekebelezte Franciaországba az országot. Amszterdam ezzel „a császárság harmadik városa” lett (Párizs és Róma után ).

Az alkotmányos változásokon túl a legsúlyosabb csapást Amszterdamra a kereskedelem szinte teljes megszűnése jelentette a háborúk, az angol tengeri blokád majd a Napóleon által elrendelt kontinentális zárlat miatt.

A Hollandiába nyomuló porosz és orosz csapatok miatt az Amszterdamban állomásozó francia marsall, Gabriel Jean Joseph Molitor 1813. november 15-én csapataival visszavonult Utrechtbe. A holland ellenállók aznap este felgyújtották a francia vámházakat a városban. Másnap reggel a legmagasabb rangú francia vezető, Charles-François Lebrun is elhagyta Amszterdamot.^[37]

Napóleon bukása után a hollandok visszahívták az Oránia–Nassaui-ház hercegét, Vilmost. 1813. november 24-én Amszterdam központjában, a Dam téren az orániai herceg nevében bejelentették az egybegyűlt lelkes tömegeknek: Hollandia ismét független állam. 1813. december 2-án I. Vilmos bevonult Amszterdamba. A királyi palotát vissza akarta adni a városi tanács székhelyének, de a testület ezt nem fogadta el, mivel a királyt Amszterdamhoz kívánták kötni (egyébként pedig tartottak a költözés és a fenntartás költségeitől).^[38]

A 19. század első felében Amszterdam hanyatló város volt. Kevés maradt az úgynevezett „aranykor” dicsőségéből. A kikötő eliszaposodott, a kereskedelmi flottát elvesztették, az évszázados külföldi kapcsolatok megszűntek, a tengeri fuvarozás külföldiek kezébe került. Nagy volt a munkanélküliség, az olyan elszegényedett negyedekben, mint a Jordaan, a keleti szigetek és a zsidónegyed, az emberek nyomornegyedekben éltek.^[39] Az amszterdami elit keveset tett, és várta a kereskedelem újjáéledését.^[5]

I. Vilmos holland király és kormányzata aktív intézkedésekkel igyekezett javítani a helyzeten, ezért a köznép az uralkodót a kereskedő király névvel is illette. 1820-ban megszüntették a Kelet-indiai és a Nyugat-indiai Társaságot, de 1824-ben életre hívták a Nederlandsche Handel-Maatschappij-t (azaz Holland Kereskedelmi Társaságot), amelynek feladata a holland gazdaság fejlesztése lett. 1825-ben elkészült a Noordhollandsch Kanaal (Északholland¬csatorna), amely jobb összeköttetést teremtett Amszterdam kikötője és az Északi-tenger között. Fél évszázaddal később, 1876-ban adták át rendeltetésének a Noordzeekanaalt (Északi-tengeri-csatorna), ami korszerű tengeri teherhajók számára is alkalmas módon kötötte össze Amszterdamot a tengerrel. A szárazföldön is javult a közlekedés: 1839-ben nyitották meg az első vasútvonalat Amszterdam és Haarlem között.

Az első emberbaráti kezdeményezések 1850 körül jelentek a munkások lakhatási és egészségi körülményeinek javítására. 1852-ben húsz gazdag polgár alapította meg a „Munkásosztály Javát Szolgáló Egyesületet”, amely több lakóháztömböt építtetett.

A közegészségügyet a „Munkásosztály Társasága” is támogatta, amelyet néhány vállalkozó alapított, és célja a munkások „anyagi és erkölcsi színvonalának” emelése volt. Első projektjük egy munkanélküliekből álló utcaseprő-csapat létrehozása volt, akik városi takarítási szolgáltatásokat nyújtanak. 1861-ben a cég megalapította az ország első kézműves iskoláját, majd 1885-ben az ország első munkaközvetítő irodáját.

1853-ban építették ki a városban az ország első vízvezetékét, aminek révén a dűnék felől egészséges ivóvízhez juthattak a város lakói. Ennek révén az 1860-as évek kolerajárványait, amik más városokban súlyosak voltak, Amszterdamban sikerült könnyebben átvészelni.

1848-ban alkotmánymódosítás tette lehetővé a vallásszabadság kiterjesztését a római katolikus egyházra. 1853-ban IX. Piusz pápa helyreállította a püspöki hierarchiát az országban és lehetővé vált egy sor katolikus templom építése.

A jótékonysági törekvésekben és a város modernizálásában nagy szerepet játszott Samuel Sarphati háziorvos, aki zsidónegyed szélén élve szembesült a lakosság nyomorával. 1847-ben elkezdte megszervezni a hulladék gyűjtését, amit aztán uszályokon szállítottak vidékre és talajjavításra használta fel. Ő állította fel az első hollandiai kenyérgyárat 1855-ben, ahol megfizethető kenyeret gyártottak a szegények számára.^[39]

Sarphati úgy vélte, hogy a szegénység oka a tudás és a tőke hiánya.^[39] Ezért nagy építkezéseket is indított, amelyek munkalehetőséget biztosítottak sokak számára. Így építtette fel Cornelis Outshoorn építésszel együtt 1864-ben a város nagy ipai kiállítási palotáját (Paleis voor Volksvlijt, 1929-ben leégett), majd az Amstel Hotelt 1867-ben.^[5]

A város újabb kori fellendülése időszaka a 19. század derekán indult meg. Amszterdam lakosságának száma 1850-ben még nem haladta meg a 220 000-et, azaz a 18. század végi szintet. A 19. század végére azonban már 515 000-re nőtt. Új hajózási vállalatok alakultak, mint 1865-ben a Koninklijke Nederlandse Stoomboot-Maatschappij (azaz Királyi Holland Gőzhajózási Társaság), aminek hajói a Balti- és a Földközi-tenger vidékén kívül Amerikába is szállítottak árut. Amszterdam fokozatosan ismét elfoglalta helyét a nemzetközi kereskedelemben.^[40] 1883-ban Amszterdamban Internationale Koloniale en Uitvoerhandel Tentoonstelling (Nemzetközi Gyarmati és Export Kiállítás) néven világkiállítást is rendeztek.

Fejlődött a kulturális élet is. 1839-ben alapították az Arti et Amicitiae művészeti szövetséget. 1865-ben nyitották meg a ma Vondelpark nevű városi parkot. A század vége felé fejezték be a Rijksmuseum, a Concertgebouw (Hangversenypalota) és a Stedelijk Museum (Városi Múzeum) építését.

• 
  A Rijksmuseum 1900 körül
• 
  A Concertgebouw homlokzata 2011-ben
• 
  A Stedelijk Museum eredeti épülete

Jelentős változások következtek be a városi kormányzatban. Az új királyságban a gazdag városi polgárság olyan önállóságáról, mint ami a francia idők előtt volt Amszterdamban, már nem lehetett szó. A polgármester és a város vezetősége ezúttal az államtól kapta megbízatását. Amszterdam fővárosi címe megmaradt, de Hollandia kormányzatának hivatalos székhelye, a király lakhelye Hága lett.

Az 1898 óta kormányzó, fiatal Vilma királynő 1903-ban felavatta az új tőzsdét. A kikötőt kiszélesítették, további hajózási vállalatok létesültek. Berlagét, a századforduló vezető építészét délen új városrész felépítésével bízták meg. Ugyanakkor – mint Európa-szerte – Hollandiában is megnőtt a munkások öntudata, ami szociális törvények alkotására késztette az ország vezetőit. Az első világháború kitörése nehéz helyzetet teremtett a semleges Hollandiában is. Az országnak a nemzetközi élethez fűződő kapcsolatai ismét meglazultak, de a belső fejlődést ez nem gátolta. Hadi cselekmény nem történt a háború alatt sem a városban, sem az országban. A háborút követő években az ipari fellendülés folytatódott. Az Északi-tengeri-csatornát kiszélesítették, Amszterdam hajózását a világ legnagyobb zsilipjei könnyítették meg, ezeket az Ijmuidennél létesítették. A még 1852-ben kiszárított Haarlemmermeer (Haarlemi-tenger) területén modern repülőteret építettek, amely a legjelentősebbek egyikévé vált Európában. A külső városnegyedeket továbbfejlesztették. 1928-ban a város rendezhette meg az 1928. évi nyári olimpiai játékokat, amelyet megelőzően szintén jelentős fejlesztések zajlottak.

Az önkényuralmi rendszerek európai térhódítása idején Hollandia és vele együtt Amszterdam is – mint a korábbi évszázadokban – ismét számos menekültet fogadott be, akik ezúttal is hozzájárultak a gazdasági élet fellendítéséhez.

Az 1939-ben kitört második világháborúban az ország nem tudta megőrizni semlegességét; 1940. május 10-én a Wehrmacht megtámadta Hollandiát. A náci haderő öt nap alatt elfoglalta Hollandia egész területét, Amszterdamba május 15-én vonultak be, ellenállás nélkül. A lakosság egyes részei üdvözölték a megszállókat. 1941 februárjában széles körű sztrájk bontakozott ki (Februári sztrájk, hollandul: Februaristaking) a városban, amely később Hollandia több területére is átterjedt. A sztrájk kiváltó oka a helyi holland nemzetiszocialisták demonstratív és erőszakos felvonulása, majd razziája volt Amszterdam zsidónegyedében. A sztrájkot napok alatt leverte a holland rendőrség és a német adminisztráció. Ezt követően felgyorsult az amszterdami zsidók deportálása és koncentrációs táborokba való elszállítása. 1943-ig hozzávetőlegesen 75 000 zsidót hurcoltak el Amszterdamból, akiknek jelentős többsége nem élte túl a háborút (köztük volt Anne Frank is). Az országban egyébként Amszterdamban élt a legnagyobb zsidó közösség. Ezen kívül mintegy 25 000 holland nemzetiségű amszterdamit is elhurcoltak a megszállók, akik szintén nem élték túl a háborút. A háború így összesen kb. 100 000 fős veszteséget okozott a városnak, amelyet enyhített, hogy az üldözötteket ezer számban bújtatott és mentette meg a holland lakosság.

1943-tól kezdve az angolszász bombázások súlyos károkat okoztak a városban, gondokat okozott az élelmiszer- és az energiaellátás is, súlyos problémát okozott az utcákat és csatornákat elárasztó szenny. 1944 őszén a város türelmetlenül várta a szövetségesek felszabadító hadjáratát, azonban a arnhemi csata ezt meggátolta. A szövetségesek előretörését segítendő, az emigrációban élő holland kormány általános sztrájkra hívta fel a holland vasutasokat 1944 októberében, amelynek a városban lévők is eleget tettek. Ez súlyos áruhiányt idézett elő, novemberre már 1000 KJ alá csökkent egy felnőtt átlagos napi adagja a városban. Különösen a nyugati területek – így Amszterdam is – voltak érintettek az éhínségben (hollandul: Hongerwinter, magyarul: téli éhínség). A pontos áldozatok száma a mai napig nem ismert, azt nagyjából 18 000 és 22 000 fő közé teszik a kutatók, elsősorban a nyugati területeken. A várost csak 1945. május 5-én foglalták el a szövetségesek, az egyik utolsó jelentős városként Európában.

A lakosság gyorsan hozzálátott a lerombolt város újjáépítéséhez. 1945 végére megszervezték a létfontosságú termékek elosztását. Ismét működött a kikötő és a repülőtér. A régi kereskedelmi kapcsolatokat is részben helyreállították. Amszterdam hónapról hónapra mindjobban megközelítette régi képét, szépségét. Vilma királynő 1946. február 25-én, visszatért a fővárosba. Erre való megemlékezésül új jelmondatot iktatott a város címerébe: Vitéz, elszánt, könyörületes. Vilma királynő 1948-ban lemondott trónjáról leánya, Julianna javára, akit a Nieuwe Kerk-ben koronáztak meg Hollandia királynőjévé. Őt lánya, Beatrix követte a trónon.

Az újjáépítés menetét nem zavarta meg, hogy a világon egyre terjedő függetlenségi mozgalomnak, a gyarmati rendszer széthullásának egyik első megnyilvánulásaként Holland-India kimondotta önállóságát és Indonézia néven független állammá vált. Az évszázados nyersanyagszállító és egyben nagy felvevő piac elvesztése nagy gazdasági veszteség volt. Új piacok és lehetőségek után kutatva vált az egykori hatalmas kereskedőváros a tranzitkereskedelem, az európai ügynöki hálózat egyik központjává. A régi Amszterdamot egy 1953-ban kiadott rendelettel műemlékvédelem alá helyezték és így meggátolták a belváros műemlék házainak gyakran túlzásba vitt szanálását.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Geschiedenis van Amsterdam című holland Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• ↑ Lindner: Lindner László: Amszterdam. Budapest: Panoráma. 1981. = Külföldi városkalauzok,  

• Jerzy Gawronski, Ranjith Jayasena, Marcel IJsselstijn, Reinout Rutte, Peter Henderikx en Kees Verkerk, Oeroud Amsterdam, Een zoektocht naar de vroegste geschiedenis van de stad, Uitgeverij Bas Lubberhuizen, 2018; ISBN 9789059375147